2014. november 10., hétfő

patt öt lépésben

Lecsoszogok a népligeti aluljáróba és próbálok azonosulni kényszerűen lassú tempómmal: kivételesen elfogadom a felém nyújtott könyvjelzőt, valami lámpagyár logója van rajta. De állj, ha elvettem, beszélgetnem kell, mondja a néni (1). Mosolygok. Kinyitja a klassz kis füzetét egyből, azt kell néznem (2). Ők a down kóros gyerekeknek gyűjtenek és látok is pár ilyen gyermekről készült képet és pár olyanról is, akik ránézésre nem azok, inkább csak éhesnek tűnnek. Ha jól emlékszem, valami segély.. nevű alapítvány pecsétje van belenyomva a füzetébe (3), az már egész megható. No nem azért, hanem mert tisztára olyan ez a füzet, mint amilyet gyermekkorunkban csináltunk, újságkivágásokból, rajzokkal. S lám, a néninek még krumplinyomdája is lehet. Én most ezért nagyon irigylem őt. De mit is mond? Ja, hogy ma (november 10-én) van a fogyatékosok világnapja és ők csak ma, egy évben egyszer gyűjtenek (4) és akkor én most adjak valami pénzt. Fölnézek: a többi cigány a falnál áll (5), a bibliai füzetek stand mögött élvezik az életet, a hátizsákomban még nem turkál senki, és úgy rémlik, hogy a kenyér alá tuszkoltam a tárcám, úgyhogy megosztom vele a kis titkom, hogy én csak az adóm egy százalékával szoktam és kész. Erre kiveszi a kezemből a könyvjelzőt, nem örökbe kaptam - ez rosszul esik. Olvas a szememben, előbb tudja, hogy mire gondolok, mint én magam. Nekem még időbe telt végiggondolni, a villamosmegállónál esett csak le, hogy most mi a kurvaanyjukatcsinálnakmármegintperszemindigugyanazt, és hogy azt a könyvjelzőt még használni fogja. Jaj dehát csak pár darab volt szegénynek.
Üzenetem: drága feleim, ne fogyasszátok ezeket a könyvjelzőket, inkább készítsetek magatoknak otthon. És a tisztesség kedvéért utánanéztem: a Fogyatékos Emberek Világnapja december 3-án van.
A többin a hülyének nézésé, a tiszteletlenségé, részemről a hányingeré.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése