nincs egy hely

Hát most már írok.

Felnőttem és nem lett otthonom. Valamikor hat évvel ezelőtt beköltöztem egy albérletbe. Már akkor láttam, hogy ez egy regényes téma, de nekem tetszett. Aztán egyszer kipenderültem a bérlakás piacról és azóta nem tudok visszakerülni. Nem lakom.

És közben meg kellett állapítanom egy tényt, amit hónapokig féltem kimondani: 2014-15-ben ez a piac már nem is létezik. S ha nyomokban mégis, ott csúnya visszaélések formájában lehet vele találkozni. Tulajdonképpen erről írtam egy levelet a Homárnak, de másfél hónap elteltével sem tették közzé, ami érthető, hiszen a mélyebb mondanivalója nem igazán vág a profiljukba. Ezért most a saját oldalamon terhelném e levéllel az internetes bitsztrádát, azaz idézem magamat:

Kedves Homár Mindenki!

Szükségem van, szükségünk van a nyilvánosságra. Egy névtelen, csóró, sehol sem jegyzett réteg nevében írok: mi vagyunk azok, akiknek nincs saját lakásunk és mégis lakni szeretnék valahol ebben a … kis országban. Én úgy látom, a helyzet kritikus lett. Megpróbálom röviden felvázolni.

Budapesten, egy európai fővárosban ma nem lehet reális (értsd: helyi hülyék által megfizethető) áron lakást bérelni. Elfogytak, slussz.

Pár évvel ezelőtt sem volt könnyű egy normális bérleményt megcsípni, de most már egyáltalán nem lehet. Sajnos két évvel ezelőtt munkanélküli lettem és végül felmondtam az akkori lakásomat. Azóta hiába lett munkám, továbbra sincs hol laknom. Az életem egy merő internetes keresgélés. Ha véletlen felkerül egy elfogadható kiadó lakás, akkor perceken múlik, hogy az ember egyáltalán tárgyalási pozícióba kerül-e vagy már csak arról tájékoztatják, hogy sajnos elkelt, épp most írjuk alá a szerződést. Az aktuális élő hirdetések zöme súlyosan problémás ingatlanokat takar vagy épp olyat, ami a személyes preferenciáimnak nem megfelelő. Vagy én nem felelek meg a tulajdonoséinak, mert pl. csak diáklánynak hajlandó kiadni s én ugye nem vagyok az, mint ahogy nem vagyok vidéki munkásbrigád, takarítani is tudó, nemdohányzó, dolgozó nő, 2 fő józanéletű diák [a 24 nm-es lakásba] stb. (Hogy pofátlanságban meddig mennek el a magyar lakástulajdonosok, arról most nem írok. Én ezt úgy kezelem, hogy bunkóktól nem bérlek lakást).

No és mindezen szerény kínálatért pedig öldöklő harcot vív szerintem nagyjából ugyanaz a pár ezer ember. Ha rákeresünk az olx-en a 40-50 ezres lakásokra, akkor a hirdetések zöme nem kiadó lakás lesz, hanem egy lakást kereső könyörgése. A találatok másik jelentős hányadát az ún. ingatlanközvetítők teszik ki. Róluk volt már szó egy korábbi cikkben is: http://homar.blog.hu/2013/04/11/lehuzos_alingatlanosok_az_v_keruletben

Ez az ipar most újra virágzik. Jómagam egy Ráday utcai vállalkozóhoz fizettem be nemrég 6500 Ft-ot. Cserébe két hónapig a hozzám hasonló szerencsétleneknek egy közös freemail-es email címre (sic!) küldenek kiadó lakás címeket telefonszámmal. Fénykép vagy leírás nincs. Jellemzően kiadhatatlan ingatlanokról van szó. De a remény, hogy egy nap mégis összejöhet, élteti a kis előfizetői csapatot, sőt a konkurenciaharc odáig fajul, hogy egyesek a beérkezés után törlik a levelet a közös fiókból... Először szégyelltem ám magam, hogy tanult ember létemre ilyenért adok pénzt, de azóta látom, hogy ez nem csak az én személyes problémám. Sok ilyen iroda jelent meg, akik nem tudom, hogy honnan is szedik a címeiket, azon túl, hogy lemásolják a netről. Gondoltam arra, hogy pl. az internetet nem használó idősebb emberek nyomtatott újságban feladott hirdetéseit küldik el, de nem tudom biztosan. Úgy látom, hogy az ingatlanbazáron a Hiperinfós társaság garázdálkodik, az ingatlan.com-on pedig a Starting. A kisebbek pedig az olx-en és a jófogáson árulják a nem létező magyar bérlakáspiac gyöngyszemeit.

Persze nem kéne velük foglalkoznom, ha amúgy lenne egy hely...