A vár árnyékában

Nem ez az első sztori, csak most kezdtem fújtatni. Még 28 napig van fedél a fejem felett.

Így aztán kifejezetten lelkes voltam, amikor kaptam egy (teljesen hülye) időpontot a vár aljába. Kevés volt a turista, jól haladt a kisbusz. A telefonom sem csörrent meg míg odaértem, nem szóltak, hogy most már ne is menjek, így hát bátran felcsengettem. Mindig lenyűgöznek az ismeretlen régi házak, főleg mióta zárva vannak a kapuk és nem lehet csak úgy bekukucskálni. Ennek is volt valami sajátos eleganciája. Amikor betoppantam a lakásba, nem ütköztem meg a kontraszton, tudtam, hogy milyen enteriőrre számíthatok. Szeretem az öreg nénis kredencet meg az éléskamrát, a lichthóf kifejezetten hangulatos, főleg úgy, hogy itt nem ez volt az egyetlen természetes fényforrás, a szoba utcára nézett és viszonylag világos volt. Hagyták, hogy mindent kipróbáljak, éreztem, itt még nem dőlt el semmi részükről, labdába rúghatok. A munkahelyemről kérdezgettek, már csak azért, mert hát tudja, csak, hogy van-e biztos munkahelye. Mondtam nekik, hogy olyan nem létezik. Közben ilyesforma foszlányokat kellett odébb hessegetnem: A kádat most festettük, azt mondták, nem szabad súrolni. Hát a gáztűzhely az jó, csak a sütőt azt nem javaslom, hogy begyújtsa, de a főzőrész működik, szerelő is megnézte (kb 60 éves darab volt, nem biztonsági szelepes). Egytemisták laktak itt, igen, aztán kiköltöztek, - nagy nehezen. De ők is főztek azon. Jaj ott vigyázzon (az ablakot akartam kinyitni), azt az előző bérlők, az egyetemisták tették tönkre (mármint a redőny gurtnijának a rögzítőjét). Nagyon jól szigetel az épület (amikor az öreg ablak pereme alatt felfedeztem az ujjnyi rést). Az ágyak kihúzhatóak, ikeás mind a kettő. 

Szóval a kaució, pedig írtam, hogy az két hónap, igen. És akkor egy évre szól a szerződés, ha utána költözik ki, akkor egy havi visszajár. Mert hát ugye nekünk is voltak költségeink, az ágy, szóval.

Itt elgondolkoztam egy kicsit, majd megállapítottam, hogy nagyon nagy szarban vagyok, ennél rosszabb már nem lehet és hoztam meg azt a döntést, hogy minderre mégis igent mondok.

Várjál drágám, még csak várjanak kint, gyere, a fiatalember tett egy komoly ajánlatot. Ugyanis kiböktem, hogy jó, kibérelném, és akkor mi a következő lépés, majd értesítenek?

A kezét dörgölő férfi, közölte, hogy szó sincs róla, aki először leteszi a pénzt, azé a lakás. Hát gondoltam egye penész, egyszer én is lehetek ez a személy, bár ennek nem vagyok a híve. Immár ketten méregettek vicsorogva és akkor kibontakozott a rövid tárgyalás: hogy akkor én adjak két havi kauciót meg egy havi díjat a jövő héten, azaz kétszer 60-at + 87 ezret. Milyen 87? Hát az egy havi díj meg a rezsi. Pardon, szóltam, de az az egy hónap tört hónap, tehát nem hatvan, a rezsit meg miért fizessem előre? Megpróbálták megmagyarázni, de akkor én beláttam, hogy tévedtem és ezekkel én nem, úgyhogy inkább rövidre zártam és elárultam nekik egy titkot: a lakásbérlés nem csak a pénzről szól.

Azt már nem mondtam el, hogy én még soha nem maradtam adósa senkinek és minden tulajdonossal jó viszonyban voltam, mert ővelük talán ez nem is sikerült volna. Inkább elköszöntem, átadva a terepet az utánam következő két hamvas egyetemista leányzónak. De azért grimaszommal jeleztem nekik, miközben sok sikert kívántam, hogy itt nem minden kóser. Nem voltam ugyanis teljesen biztos benne, hogy csak két félelemvezérelt, pénzsóvár emberrel álltam szemben vagy két csalóval.

nincs egy hely

Hát most már írok.

Felnőttem és nem lett otthonom. Valamikor hat évvel ezelőtt beköltöztem egy albérletbe. Már akkor láttam, hogy ez egy regényes téma, de nekem tetszett. Aztán egyszer kipenderültem a bérlakás piacról és azóta nem tudok visszakerülni. Nem lakom.

És közben meg kellett állapítanom egy tényt, amit hónapokig féltem kimondani: 2014-15-ben ez a piac már nem is létezik. S ha nyomokban mégis, ott csúnya visszaélések formájában lehet vele találkozni. Tulajdonképpen erről írtam egy levelet a Homárnak, de másfél hónap elteltével sem tették közzé, ami érthető, hiszen a mélyebb mondanivalója nem igazán vág a profiljukba. Ezért most a saját oldalamon terhelném e levéllel az internetes bitsztrádát, azaz idézem magamat:

Kedves Homár Mindenki!

Szükségem van, szükségünk van a nyilvánosságra. Egy névtelen, csóró, sehol sem jegyzett réteg nevében írok: mi vagyunk azok, akiknek nincs saját lakásunk és mégis lakni szeretnék valahol ebben a … kis országban. Én úgy látom, a helyzet kritikus lett. Megpróbálom röviden felvázolni.

Budapesten, egy európai fővárosban ma nem lehet reális (értsd: helyi hülyék által megfizethető) áron lakást bérelni. Elfogytak, slussz.

Pár évvel ezelőtt sem volt könnyű egy normális bérleményt megcsípni, de most már egyáltalán nem lehet. Sajnos két évvel ezelőtt munkanélküli lettem és végül felmondtam az akkori lakásomat. Azóta hiába lett munkám, továbbra sincs hol laknom. Az életem egy merő internetes keresgélés. Ha véletlen felkerül egy elfogadható kiadó lakás, akkor perceken múlik, hogy az ember egyáltalán tárgyalási pozícióba kerül-e vagy már csak arról tájékoztatják, hogy sajnos elkelt, épp most írjuk alá a szerződést. Az aktuális élő hirdetések zöme súlyosan problémás ingatlanokat takar vagy épp olyat, ami a személyes preferenciáimnak nem megfelelő. Vagy én nem felelek meg a tulajdonoséinak, mert pl. csak diáklánynak hajlandó kiadni s én ugye nem vagyok az, mint ahogy nem vagyok vidéki munkásbrigád, takarítani is tudó, nemdohányzó, dolgozó nő, 2 fő józanéletű diák [a 24 nm-es lakásba] stb. (Hogy pofátlanságban meddig mennek el a magyar lakástulajdonosok, arról most nem írok. Én ezt úgy kezelem, hogy bunkóktól nem bérlek lakást).

No és mindezen szerény kínálatért pedig öldöklő harcot vív szerintem nagyjából ugyanaz a pár ezer ember. Ha rákeresünk az olx-en a 40-50 ezres lakásokra, akkor a hirdetések zöme nem kiadó lakás lesz, hanem egy lakást kereső könyörgése. A találatok másik jelentős hányadát az ún. ingatlanközvetítők teszik ki. Róluk volt már szó egy korábbi cikkben is: http://homar.blog.hu/2013/04/11/lehuzos_alingatlanosok_az_v_keruletben

Ez az ipar most újra virágzik. Jómagam egy Ráday utcai vállalkozóhoz fizettem be nemrég 6500 Ft-ot. Cserébe két hónapig a hozzám hasonló szerencsétleneknek egy közös freemail-es email címre (sic!) küldenek kiadó lakás címeket telefonszámmal. Fénykép vagy leírás nincs. Jellemzően kiadhatatlan ingatlanokról van szó. De a remény, hogy egy nap mégis összejöhet, élteti a kis előfizetői csapatot, sőt a konkurenciaharc odáig fajul, hogy egyesek a beérkezés után törlik a levelet a közös fiókból... Először szégyelltem ám magam, hogy tanult ember létemre ilyenért adok pénzt, de azóta látom, hogy ez nem csak az én személyes problémám. Sok ilyen iroda jelent meg, akik nem tudom, hogy honnan is szedik a címeiket, azon túl, hogy lemásolják a netről. Gondoltam arra, hogy pl. az internetet nem használó idősebb emberek nyomtatott újságban feladott hirdetéseit küldik el, de nem tudom biztosan. Úgy látom, hogy az ingatlanbazáron a Hiperinfós társaság garázdálkodik, az ingatlan.com-on pedig a Starting. A kisebbek pedig az olx-en és a jófogáson árulják a nem létező magyar bérlakáspiac gyöngyszemeit.

Persze nem kéne velük foglalkoznom, ha amúgy lenne egy hely...