A vár árnyékában

Nem ez az első sztori, csak most kezdtem fújtatni. Még 28 napig van fedél a fejem felett.

Így aztán kifejezetten lelkes voltam, amikor kaptam egy (teljesen hülye) időpontot a vár aljába. Kevés volt a turista, jól haladt a kisbusz. A telefonom sem csörrent meg míg odaértem, nem szóltak, hogy most már ne is menjek, így hát bátran felcsengettem. Mindig lenyűgöznek az ismeretlen régi házak, főleg mióta zárva vannak a kapuk és nem lehet csak úgy bekukucskálni. Ennek is volt valami sajátos eleganciája. Amikor betoppantam a lakásba, nem ütköztem meg a kontraszton, tudtam, hogy milyen enteriőrre számíthatok. Szeretem az öreg nénis kredencet meg az éléskamrát, a lichthóf kifejezetten hangulatos, főleg úgy, hogy itt nem ez volt az egyetlen természetes fényforrás, a szoba utcára nézett és viszonylag világos volt. Hagyták, hogy mindent kipróbáljak, éreztem, itt még nem dőlt el semmi részükről, labdába rúghatok. A munkahelyemről kérdezgettek, már csak azért, mert hát tudja, csak, hogy van-e biztos munkahelye. Mondtam nekik, hogy olyan nem létezik. Közben ilyesforma foszlányokat kellett odébb hessegetnem: A kádat most festettük, azt mondták, nem szabad súrolni. Hát a gáztűzhely az jó, csak a sütőt azt nem javaslom, hogy begyújtsa, de a főzőrész működik, szerelő is megnézte (kb 60 éves darab volt, nem biztonsági szelepes). Egytemisták laktak itt, igen, aztán kiköltöztek, - nagy nehezen. De ők is főztek azon. Jaj ott vigyázzon (az ablakot akartam kinyitni), azt az előző bérlők, az egyetemisták tették tönkre (mármint a redőny gurtnijának a rögzítőjét). Nagyon jól szigetel az épület (amikor az öreg ablak pereme alatt felfedeztem az ujjnyi rést). Az ágyak kihúzhatóak, ikeás mind a kettő. 

Szóval a kaució, pedig írtam, hogy az két hónap, igen. És akkor egy évre szól a szerződés, ha utána költözik ki, akkor egy havi visszajár. Mert hát ugye nekünk is voltak költségeink, az ágy, szóval.

Itt elgondolkoztam egy kicsit, majd megállapítottam, hogy nagyon nagy szarban vagyok, ennél rosszabb már nem lehet és hoztam meg azt a döntést, hogy minderre mégis igent mondok.

Várjál drágám, még csak várjanak kint, gyere, a fiatalember tett egy komoly ajánlatot. Ugyanis kiböktem, hogy jó, kibérelném, és akkor mi a következő lépés, majd értesítenek?

A kezét dörgölő férfi, közölte, hogy szó sincs róla, aki először leteszi a pénzt, azé a lakás. Hát gondoltam egye penész, egyszer én is lehetek ez a személy, bár ennek nem vagyok a híve. Immár ketten méregettek vicsorogva és akkor kibontakozott a rövid tárgyalás: hogy akkor én adjak két havi kauciót meg egy havi díjat a jövő héten, azaz kétszer 60-at + 87 ezret. Milyen 87? Hát az egy havi díj meg a rezsi. Pardon, szóltam, de az az egy hónap tört hónap, tehát nem hatvan, a rezsit meg miért fizessem előre? Megpróbálták megmagyarázni, de akkor én beláttam, hogy tévedtem és ezekkel én nem, úgyhogy inkább rövidre zártam és elárultam nekik egy titkot: a lakásbérlés nem csak a pénzről szól.

Azt már nem mondtam el, hogy én még soha nem maradtam adósa senkinek és minden tulajdonossal jó viszonyban voltam, mert ővelük talán ez nem is sikerült volna. Inkább elköszöntem, átadva a terepet az utánam következő két hamvas egyetemista leányzónak. De azért grimaszommal jeleztem nekik, miközben sok sikert kívántam, hogy itt nem minden kóser. Nem voltam ugyanis teljesen biztos benne, hogy csak két félelemvezérelt, pénzsóvár emberrel álltam szemben vagy két csalóval.